2014. május 10., szombat

20 éves a MEJOK




A Józan Babák Egyesület és a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány
ezúton meghívja Önt és Tisztelt Munkatársait a

20 ÉVES A MAGYAR EMBERI JOGVÉDŐ KÖZPONT ALAPÍTVÁNY
című programsorozat, és a

JÁTSZÓTÉR ÉS INFORMÁCIÓS PONT A KÁLVÁRIA TÉREN
című projekt

nyitó rendezvényére


Időpont:          2014. május 20., kedd, 11-től 19 óráig
Helyszín:         MEJOK / Józan Babák Klub, Budapest VIII. kerület, Baross utca 118. (bejárat a Kálvária tér felől)
Regisztráció:   Előzetes regisztráció nem szükséges. A rendezvény ingyenesen látogatható.
Információ:     jozanbabakklub@gmail.com

RÖVIDEN AZ ESEMÉNYRŐL

Idén május 20-án ünnepli 20. születésnapját a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány (MEJOK). 2014-ben kiállításokon, közönségtalálkozókon mutatjuk be a szervezet tevékenységét, első ízben a mostani alkalommal.

A Józan Babák Egyesület és a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány konzorciuma 2014-2015-ben ifjúsági szociális munka projektet valósít meg Budapest VIII. kerület, Kálvária téren, a Józsefvárosi Önkormányzat, az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával. Ezen belül kulturális, szociális, egészségügyi információkat adunk Józsefváros és Budapest életéről, valamint egy helyi gyermekeknek és családoknak fenntartott játszóházat működtetünk, előbb ügyfélszolgálatunkon, majd – előre láthatóan – augusztus végétől a felújított Kálvária téri játszótéren.

RÉSZLETES PROGRAM


11.00 – 17.00
CSALÁDI PROGRAMOK

Gyermekek és családok játszóháza, ezen belül 16 órakor születésnapi uzsonna és torta józsefvárosi gyermekeknek

17.10 – 18.00

KÖSZÖNTŐK ÉS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

Hermann Zsolt György alapító és Oberth József kuratóriumi elnök
Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány
Köszöntő az Alapítvány 20. születésnapjára

Alföldi György projektmenedzser és ifj. Erdősi Sándor kutatási programvezető
Rév8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt., Magdolna-negyed Program III.
Bemutató a Kálvária tér megújulásáról

Bíró Zsófi, Horváth Niki, Mándi Bettina
Józan Babák Egyesület
Kiállítások selyemfestményekből, valamint otthontalan barátaink, az Origóc nappali melegedő (BMSzKI, Dózsa György úti átmeneti szálló) alkotói és Mátyássy M. András munkáiból

18.00 – 19.00
1994

A MEJOK Alapítvány ebben az évben alakult. Mi történt velünk akkor személyesen? Éppen megszülettünk? Szerelmesek voltunk? Nyaraltunk a Balatonon? Mit terveztünk? Emlékszünk még valamire a kilencvenes évekből? A Józan Babák Klub Playback-színháza előadása a nézők „itt és most” mesélt hangulatai, történetei alapján, rögtönzéses színházi eszközökkel.





2013. február 8., péntek

1% - Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány


Kérünk, adód 1 %-ával támogasd a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítványt (MEJOK), veszélyeztetett gyermekek és családok részére nyújtott jogsegély-szolgáltatásunkat!
Adószám: 18062063-1-42

A videót a MEJOK Alapítvány audiovizuális műhelye önkéntes fiataljai készítették. Köszönjük!

2011. október 15., szombat

Ügyfélfogadás

Jogsegélyünk ügyfélfogadása, előzetes egyeztetés alapján

Ügyvédi félfogadások, pénteken, 14-től 16 óráig:
  • Dr. Hittig Beatrix - családjog
  • Dr. Kovács Ervin - gyermekjog
Időpontot minden nap 12 és 18 óra között a 06-20/912-71-62-es számon lehet kérni.